Tilalom a süllő halászására március 1-jén kezdődött. Felszólítunk minden halászt, hogy szigorúan tartsa be ez a ​​tilalmat május 1-ig, a süllőhalászási tilalom végéig.

A süllő a fészekbe rakja le petéit, melyeket utána őriz, ezért különösen fontos, hogy ebben az időszakban ne zavarjuk a petéket védő felnőtteket. Ha a fészket felügyelet nélkül hagyják, a petéket más halfajok és kétéltűek veszélyeztetik, mert velük táplálkoznak.

A vadászati ​​idény kivételével, amikor a süllők halászata teljesen leáll, a horgászidőszak hátralévő részében kívánatos lenne sértetlenül visszaengedni őket a tóba, azokat az egyéneket is, amelyek meghaladják az előírt minimális 40 cm-es méretet, az orrcsúcstól a farokúszó tövéig mérve. Az egyedek többnyire a harmadik életévükben válnak nemileg éretté, a statisztikai adatok szerint épp elérik a 40 cm hosszúságot. Ha nem tartjuk be a minimálisan előírt  szabályokat, és kihalásszuk a pár centis   példányokat, ezzel megakadályozzuk az adott egyént az első szaporodási ciklus megélésében. Ezzel közvetlenül veszélyeztetjük a halállomány fenntarthatóságát, és persze jelentősen csökkentjük a halászás esélyét a jövőben.

A sporthorgászat modern megközelítése, valamint a környezetvédelem általános tendenciája egyre inkább arra késztet bennünket, hogy a horgászásra ne a tányéron lévő darab húsként tekintsünk, hanem mint méltó ellenfélre, akinek életet  adunk a harc után. Bár nehéz elképzelni, hogy az „éjszakai fogás”  hagyományos megközelítés után , ami azt jelenti, hogy  fogással térünk haza (egyébként mintha nem is horgásztunk volna), áttérünk a modern C&R-re (Catch and Release – “fogd ki és ereszd vissza” ), úgy gondolom, hogy lehetséges kompromisszumot találni, melyben  mindenki elégedett. Egyszerűen nem szabad túlozni, szélsőségekig menni vagy kizárólagosnak lenni.

Jelenleg a Palicsi-tóban tanúi vagyunk a süllő populáció növekedésének, amely jelenléte rendkívül pozitív hatással van a biológiai sokféleségre, emellett halászat szempontjából is növeli a tó vonzerejét. A süllő az ezüstkárászok természetes ellensége, és közvetlenül befolyásolja a tóban való jelenlétük csökkenését, ami a zooplankton mennyiségének növekedéséhez, végül az algák jelenlétének csökkenéséhez vezet, és ez közvetlenül befolyásolja a víz minőségét. Egyszerűen fogalmazva: a süllő ezüstkárászokkal (főleg kisebb példányokkal) táplálkozik, az ezüstkárászok pedig zooplanktonokkal  (elsősorban kisebb példányokkal), a zooplankton algákkal táplálkozik, és végül az egyenlet egyszerűvé válik.

Végül az lenne a jó ha mindannyian, akik süllőre halászunk, visszaeresztenénk párat a tóba ahelyett, hogy megennénk őket, és ez lenne a megoldás arra, hogy elősegítsük  a süllő populáció növelését.