Az építésügyi, közlekedési és infrastuktúra-fejlesztési minisztérium küldöttje látogatta meg az építkezést
Zoran Lakićević építésügyi, közlekedési és infrastuktúra-fejlesztési államtitkár, az A 2.1 - Palicsi csatornahálózat bővítéséről szóló szerződés kapcsán látogatotta meg az építkezést. A látogatáson részt vettek a Szabadka Város elöljárói, a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV, valamint a kivitelező és konzultáns cég képviselői. A látogatás a Szabadka irányába lefektetett nyomó-vezeték, és utcai csatornahálózat megtekintését foglalta magába. Megállapították, [...]
“Ecolacus” a belgrádi nemzetközi idegenforgalmi vásáron
Az „Ecolacus“ kiemelt projekt jelentőséggel bírt a „Park Palics“ vállalat standja keretében a 42. belgrádi nemzetközi idegenforgalmi vásáron, amelyet 2020 február 20 és 23.-a között tartottak. Ljubica Bertović, a projekt PR csapatának tagja, eredményesen méltatta a projektet, és ebből az alkalomból ankét kérdések is várták az érdeklődöket, amelyek a Palics-, és Ludasi-tó projektumához kapcsolódtak. A [...]
A szabadkai szennyvíztisztító telep korszerűsítése
Mai naptól meghirdették „A szabadkai szennyvíztisztító telep korszerűsítése“ elnevezésű pályázatatot. A beruházó a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV. Az ajánlat átadásának határideje 2020.04.21. A kötelező megbeszélési időpont és építkezés látogatás 2020. 03.17.-re tűzték ki. A következő beruházásokat kell teljesíteni: A foszfor eltávolítást előirányzó berendezés ki-,és beépítését, amely a következő műszaki elemekből, felszerelésből áll: szivattyú állomások, [...]
Aláírták a Palicsi-, és Ludasi-tó környéki védősávok kialakításáról szóló szerződést
A Palics-Ludas Közvállalatban 2020.02.26-án alírtárták, a Palicsi-, és Ludasi-tó környéki védősávok kialakításáról szóló szerződést a GRAS GARDEN elnevezésű céggel, amely a következő munkálatokat foglalja magába: A nem őshonos növényzet (fajták) eltávolítása a védelmi zónákból a tavak környékén Az őshonos fajta cserjék, fák, és aljnövényzet kialakítása A természetvédelmi jelentőséggel bíró fa-platformok, tornyok, pavilonok kialakítása Természetes jelleggel [...]
Átadták a Biodiverzitás-védelem, a Palicsi-, és Ludasi-tó vízvédelme elnevezésű projekt pályázati döntőjében a megalkotott elnevezés és emblémáért járó díjakat
A Városháza Dísztermében megtartották azt a pályázati döntőt, amely a Biodiverzitás-védelem, a Palicsi-, és Ludasi-tó vízvédelme elnevezésű projekt név és embléma megalkotását tűzte ki célul. Ezen a “Svetozar Marković” Gimnázium és a Politehnikai Középiskola diákjai vettek részt. A zsűrire nehéz feladat várt, de a projekt szlogen-elnevezés kapcsán a következő eredmények születettek: Diákok : helyezett – [...]
Megnyílt „a biodiverzitás védelem, a Palicsi-, és Ludasi-tó vízvédelme elnevezésű projekt”, melynek célja a név, illetve vizuális identitás megalkotása
A projekt jelentős beruházási intézkedéseinek megvalósítása tükrében szeretnénk, hogy egy ismert elnevezést és grafikai megoldást – emblémát (logót) a polgárok, a látogatók és turisták előtt népszerűsítsünk. Szeretnénk, hogy a név és a logó a népszerűsítés egyik formájaként a közvélemény számára felismerésként szolgáljon a projektum jelentőségéről, fontosságáról és lényegéről. A projekt népszerű elnevezésének és a vizuális [...]
A Palicsi csatornavezeték kiépítésének űtemterve
Mint ahogyan előzőleg értesítettük Önöket, hétfőtől megkezdte Szabadka Város Önkormányzata és a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV beruházóként a palicsi csatornavezetékek építési munkálatait. Ez a beruházás a Palicsi és Ludasi-tó szélesebb, biodiverzitás védelmét szolgáló projekt szerves része, melyet a német kormány a KFW Bankon keresztül támogat a szerbiai építésügyi, közlekedési és infrastruktúrális minisztériummal együttesen. Október [...]
Értesítés a Palicsi csatornavezeték építésének megkezdéséről
Mint ahogyan előzőleg értesítettük Önöket, hétfőtől megkezdte Szabadka Város Önkormányzata és a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV beruházóként a palicsi csatornavezetékek építési munkálatait. Ez a beruházás a Palicsi és Ludasi-tó szélesebb, biodiverzitás védelmét szolgáló projekt szerves része, melyet a német kormány a KFW Bankon keresztül támogat a szerbiai építésügyi, közlekedési és infrastruktúrális minisztériummal együttesen. Szeptember [...]
Értesítés a Palicsi csatornavezeték építésének megkezdéséről
Mint ahogyan előzőleg értesítettük Önöket, hétfőtől megkezdte Szabadka Város Önkormányzata és a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV beruházóként a palicsi csatornavezetékek építési munkálatait. Ez a beruházás a Palicsi és Ludasi-tó szélesebb, biodiverzitás védelmét szolgáló projekt szerves része, melyet a német kormány a KFW Bankon keresztül támogat a szerbiai építésügyi, közlekedési és infrastruktúrális minisztériummal együttesen. Augusztus [...]









