A Palicsi-tó és a Ludasi-tó biológiai sokféleségének és vizének védelme projekt beruházási intézkedésének részeként 2019 tavaszán, valamint 2020 nyarának végén kampányokat folytattak az allochtonikus halfajok szelektív kihalászatáért a Palics-tó IV szektorában. Ennek az intézkedésnek a célja elsősorban az ezüst kárász (babushka) populációjának csökkentése, amelynek túlnépesedése jelentősen veszélyezteti az ökológiai egyensúlyt.

Eltekintve attól, hogy rendkívül sikeresen lett létrehajtva ez az intézkedésa, az intézkedés megvalósítása egyedülálló lehetőséget teremtett az autochton halfajok egyedszámának hosszabb időn át történő jelenlétének elemzésére több helyszínen. Mivel az ezüst kárász fogására speciális varsákat használnak, amelyek használata biztosítja a halak túlélését, az összes fogott őshonos fajt megszámolták, és a lehető leghamarabb sértetlenül visszaengedték a tóba.

Jelenleg a Palics-tó IV-es szektorában az elemzés eredményei azt mutatták, hogy, összehasonlítva az első és a második szelektív halászati ​​kampány során tapasztaltakkal, a túlszaporodott ezüst kárászok száma csökkent, míg az őshonos fajok, különösen a süllők, és egy kicsit kisebb mértékben a pontyok száma növekedett.

Süllő (Stizostedion lucioperca)

Folyókban és tavakban él, a Duna-medence őshonos ragadozó hala. Elsősorban halakkal táplálkozik. Teste sárgás-zöld, 8–12 szaggatott függőleges csíkkal borított, hosszúkás alakú, két fogazott hátúszóval. Feje viszonylag nagy, míg az állkapocs mentén szájürege éles fogakkal van kitöltve, két pár kifejezetten túlméretezett tépőfog jellegű foggal. A legnagyobb példányok hossza meghaladja az 1 m-t, súlyuk 15 kg-ig, élettartamuk körülbelül 16 év.

Tavasszal ívnak, amikor a víz hőmérséklete eléri a 12–15 ° C-ot, főleg március és április során. Petéiket a hímek és a nőstények által készített fészkekre rakják és miután a fészekre rakott petéket megtermékenyítették azokat a hím megmarad megvédeni a lerakódásoktól és az ellenségektől, a nőstény pedig elhagyja az ívóhelyet. A peték inkubációs periódusa az optimális hőmérsékleti viszonyok mellett körülbelül tíz nap, húsz nap elteltével pedig az újoncok kb. 20 mm hosszúak, és már képesek más halfajok újoncainak felfalására. A nőstények a harmadik életévben válnak ivaréretté, míg a hímek a második életévükben. Egy teljesen érett nőstény kilogrammonként 75-90 ezer petesejtet hord. A peték ragadósak, halványsárga színűek és átmérőjük 1,1-1,3 mm.

A süllő mind a gasztronómiában, mind a sporthorgászok fogásaként rendkívül nagyra értékelt hal. Különböző sporthorgász technikákkal lehet kifogni élő halakkal, halfilékkel vagy sokféle mesterséges csalikkal. Szerbiában a minimálisan előírt méret 40 cm. A halászati tilalma március 1.-től április 30. –ig van meghírdetve.

Ponty (Cyprinus carpio)

A ponty a Cyprinid család leghíresebb képviselője, és a süllőhöz hasonlóan a Duna-medence őshonos fajaihoz tartozik. Fenékfaunával, növényekkel míg a nagyobb példányok kisebb halakkal is táplálkoznak. Teste kissé hosszúkás, lapított, nagy pikkelyekkel borított és egy háti uszonya van. Az ajka sarka felett két bajuszpár található, amelyek közül az melső jóval hosszabb, mint az elülső. A legnagyobb példányok hossza meghaladja az 1 m-t és a 30 kg-ot.

Számos fajtája létezik, ahol a fő felosztás „vadra” és „halászatira” oszlik, és ezek leginkább test alakban, valamint pikkelyekkel való borítottságban különböznek egymástól.

Csoportosan szaporodnak (ívnak) a tavak és az árterek sekély részein április és május időszakában. A nőstény 200–700 ezer petét rak, amelyek inkubációja 3-6 napig tart. Ivarérettségüket 2 és 4 év közötti korban érik el.

A ponty ezeken a területen az egyik gasztronómiában leggyakoribban használt hal és gyakorlatilag elkerülhetetlen. Másrészt rendkívül fontos a sporthorgászat vonatkozásában is. Elsősorban mélységesen halásszak ki úszóval, hagyományos természetes csalikkal, valamint modern típusú csalikkal. A pontynak különleges jelentősége van a sporthorgászatban, hiszen létezik egy külön speciális alkategória, az úgynevezett „modern pontyhorgászat”. Népszerűsége és fejlettsége miatt a pontyhorgászat kereskedelmi jelentősége nagyon magas minden szinten (versenyek, speciális felszerelések stb.).