A szelektív horgászat kampánya idén is folytatódik a Palicsi-tóból,  amely „A Palicsi- és a Ludasi-tó biodiverzitás- és vizének védelme” projekt keretében valósul meg.

Az idei szelektív horgászat a hónap elején kezdődött. Azóta mintegy 20 tonna invazív halat fogtak ki a 4. szektorból, elsősorban babuskát. A Palics-Ludas Közvállalat még tervez újabb horgászatot az idei évben.

„A kihalászás első részét február 28-án fejezzük be, a következőt pedig szeptemberre tervezzük. Mióta szelektív horgászatot folytatunk, mintegy 200 tonna invazív halat fogtunk ki, ezmellett nemesfajokkal való újratelepítést is végezünk. Tavaly harcsát telepítettünk, és jól beépültek” – mondta Dobó Márta, a Palics-Ludas Közvállalat igazgatója.

A szelektív horgászat és az újratelepítés célja a halállomány minőségének javítása, vagyis a hazai fajok dominanciája a Palicsi-tóban. „Ezekben a hálókban olyan kívánatos fajok is vannak, mint a ponty, a sügér, sőt a csuka is, természetesen ezeket a fajokat visszavezetjük a tóba. Jó jel, hogy előfordulnak a tóban, de sajnos kisebb mennyiségben. Ezért foglalkozunk a telepítéssel is, idén a harcsán kívül más fajok telepitése is tervben van. Szeretnénk a Palicsi-tó minden területén horgászni, valamint a Ludasi-tóban is – mondja Vinkó Tamás, a Palics-Ludas Közvállalat szakértő munkatársa.

 

Ezeket a tevékenységeket az Ecolacus projekt („A Palicsi- és a Ludasi- tavak biodiverzitás- és vizének védelme”) keretében végzik, amely az utolsó fázisban van.

– Valamennyi tervezett beruházás nagyrészt elkészült és átadtuk a vezetőknek. Idén még egy szelektív horgászat van hátra, és ezt az időt arra fogjuk használni, hogy optimalizáljuk az összes megépített rendszer munkáját” – mondta Marko Stojčić, a projekt szakértő tanácsadója.

Ezzel párhuzamosan a tóban folytatódik a vízminőségi paraméterek monitorozása. Stojčić szerint ezeknek a paramétereknek a javulása már most látható. „A Palicsi-tóban a víz becsült visszatartási ideje körülbelül 9 hónap, ezért várni kell egy kicsit, hogy lássuk az összes végrehajtott intézkedés teljes hatását. A Népegészségügyi Intézet havi rendszerességgel ellenőrzi, és elégedettek vagyunk az ellenőrzött paraméterekkel, így már érezhető a javulás.”

 

Dobó Márta, a Palics-Ludas Közvállalat igazgatója megerősítette, hogy a javulás már látható. „A vízfelület használói, azaz horgászok, evezősök és vitorlázók azt mondják, hogy a víz javulása nyilvánvaló. Természetesen hivatalos ellenőrzést végzünk, ahol pontos adatokat kapunk a tó állapotáról. Mindenesetre elmondható, hogy már most látszik, hogy javul a vízminőség, persze a 4. szektorban nem olyan tiszta, mint az 1-esben és a 2-ban, ahol még átlátszó is” – zárta Dobó.